Múlt hétvégén a kamrában tett nagytakarítás során bukkantunk rá egy stiviacseppes üvegre. Egyszer egy a természetes édesítésről szóló főzőkör alkalmával vettük, és többek között ezzel ízesítettük a süteményeket, kásákat. Azután valahogy feledésbe merült. Miután rábukkantunk különösebb tervünk nem lévén vele, betettük a hűtőbe. Mivel cseppet sem volt olcsó - amint azt az üvegen lévő ára is mutatta - úgy gondoltam, újra ki kellene próbálni, nem szabad hagyni, hogy kárba vesszen. A család többi tagja nem kívánt túl közeli barátságba kerülni az üveg tartalmával, a jól bevált méz és cukor biztosabbnak tűnt. 
Egy este az Új Életmód magazin egyik számát lapozgatva botlottam bele egy a természetes édesítésről szóló cikk második részébe, ami a stivia előnyös oldalaira hívta fel a figyelmemet. A végére érve úgy döntöttem, ha a családon nem is, de magamon mindenképpen kipróbálom. Bár stevia levélből már régen is készítettem teát és jó volt, mert nem kellett édesítenem, de a cseppektől és a portól tartottam mivel mindenki a jellegzetes mellékízével riogatott. Limonádét készítettem. Hát, ha őszinte szeretnék lenni, azt mondom, hogy nem volt az az igazi mézes limonádé íze, de limonádé volt. És, akik már adtak föl egy-két finom dolgot elsőre kevésbé ízletes, de egészségesebb társaikért, azok tanúsíthatják, hogy bár először nem a régi megszokott ízekkel találkozik az ember, de végül megszokhatja és megszeretheti az új "rémséget" ás barátjává válhat - főleg, akkor ha tudhatja, nem árt vele az egészségének. Így voltam én a cikóriakávéval, a céklával, a karfiollal, a zöldbabbal, a sóskalevéllel, a köménnyel és még sorolhatnám tovább.Azóta kipróbáltam több alkalommal is. Egyszer vaníliapudingba cukor helyett. Ott a többiek szerint felismerhető volt, hogy nem cukor van benne, de ettől függetlenül ízlett nekik. Nemrég pedig almás rétest készítettem stiviával. Rokonoktól kaptunk két láda savanyú ízű almát, aminek nagyon örültünk, csak a családban rajtam kívül a többieknek nem igazán ízlett nyersen. Egyik este kigondoltam, hogy mivel olyan sok van belőle, sütök egy tepsi rétest. Természetesen az alma lereszelve is savanyú maradt, de az jutott eszembe, hogy miért ne rakhatnék bele stiviát. Így hát vettem a bátorságot... Az alma levét kinyomtam, egy keveset külön öntöttem és abban kevertem el a cseppeket, majd azt öntöttem rá a reszelt almára és összekevertem, hogy mindenhova jusson belőle. Mivel nem tartottam még "édesalma" minőségűnek a reszelményemet, így még raktam hozzá egy kevés stiviát. És végül, amikor belekóstoltam, az a gondolatom támadt, hogy ezt biztos, hogy most biztos, hogy nem fognak gyanút fogni, csak azt nem fogják sejteni, hogy honnan szereztem édes almát.
Az almásrétesnek valóban nagy sikere lett. Talán a savanyú alma pont jól is jött, hiszen azt írja a szakirodalom, hogy a stivia jellegzetes mellékízét a citrom elveszi.
(A képekre kattintva a cikkek eredeti méretben olvashatók.
Forrás: Új Életmód magazin 2012/ 3-4 száma)
