2014. november 10.

Erö(s)leves



Afféle előszó: Ez egy viszonylag sűrű zöldségleves. Az egészséges életmód „tudományának mai állása szerint”, a híg leves emésztési szempontból nem egészséges. Bár nem vagyok szakavatott e téren, de körülbelül olyan hatása van, mint az étkezés közbeni vízivásnak – erjedést okoz, nehezíti az emésztést. A szervezet először a felesleges folyadékmennyiséggel küzd, s csak azután kezdhet el igazán dolgozni a szilárd táplálékkal. 



Hozzákészülés (kb. 5 főre):

-         4 közepes szál sárgarépa
-         2 közepes fej vöröshagyma
-         30 dkg zöldborsó
-         ½ kg krumpli
-         víz
-        
-         1 evőkanál olivaolaj
-         csapott kávéskanál kurkuma
-         víz

-         1 teáskanál bazsalikom
-         1 teáskanál oregáno
-         3 csapott evőkanál növényi tejpor
-         erős paprikalekvár – Óvatosan! :)  ízlés szerint, mértékkel

-         pirított kenyérkocka – kinek mi az igénye, mértékkel meg lehet locsolni olajjal és átforgatni, esetleg valamilyen fűszerrel ízesíteni.

 
Elkészítés:

1. A répát, hagymát, krumplit meghámozzuk és megmossuk. A répát karikára vágjuk, a krumplit közepes kockákra, a hagymát pedig apróra szeleteljük. A sárgarépát és a hagymát kevés vízen és olivaolajon, enyhén megsózva és a kurkumát rászórva, fedő alatt megpároljuk (kb. 5-10 perc). Ezután beletesszük a borsót, majd újabb 10 perc elteltével a felkockázott krumplit is.  A zöldségek mindig annyi vízzel legyenek felöntve, hogy éppen elborítsa. Még rakunk hozzá sót, hogy kellemesen sós legyen a főzővíz.

2. Miután megfőttek a zöldségek, kb. még ½ - 1 liter vizet öntünk a levesünkhöz, attól függően, hogy mennyire szeretnénk sűrűre. Hozzáadjuk a zöldfűszereket is, és belekeverjük a növényi tejport (ha több vizet adtunk hozzá, akkor 3 csapott evőkanál port, ha kevesebbet, akkor porból is kevesebbet). Kóstolás után, ízlés szerint még sózhatjuk, olivaolajjat is tehetünk még hozzá. A erős paprikalekvárral óvatosan bánjunk, csak fűszerként. Célunk ne a többi íz elnyomása, hanem csak az ízesítés legyen! :) Gondoljunk a család többi tagjára is! Ki is hagyható, és utólag egyénenként is ízesíthető.


 
3. 5 perc összefőzés után levehetjük a tűzről. Piríthatunk hozzá kenyérkockát, dekorációnak szórhatunk a tetejére tökmagot/szezámmagot/napraforgómagot.


Tipp: Másnap még finomabb, mint frissen, mert van ideje összeérni a különböző ízeknek.
 
Kellemes kanalazgatást!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése