A kerítésen belül
minden másképpen van,
mint kerítésen kívül
Ma már nem is vitatéma, hogy például James Watt XVIII.
századi találmánya, a gőzgép (1780) rakta le végérvényesen az emberiség
technológiai fejlesztésének olyan visszavonhatatlan alapjait, amely tulajdonképpen
elindította a föld biológiai egyensúlyának a felbomlását. A gőzgépből, előbb
gőzhajó (Fulton 1807), aztán gőzmozdony (Stephenson 1815) lett, ezzel az
emberiség elkezdte őrült rohanását a fejlődés sztrádáján.
Mindhárom feltaláló
nevét már kortársaik és az utókor is a technológiai fejlődésben résztvevők
legnagyobbjai között tartják számon. Hiszen ezek a találmányok megkönnyítették
az ember által létrehozott akkori igények kielégítését, meghatározó elemei
voltak az ipari forradalomnak (1769-1850) és a társadalom átalakulásának.
Nagy-Britannia, Európa és Észak-Amerika voltak a fejlődés legfontosabb
területei. Az ember felszállt a civilizáció rakétájára. Azóta eltelt mondjuk
150 esztendő, nagyjából három emberöltő, már ott tartunk, hogy a saját magunk
által létrehozott fejlődő változások mellékhatásai egyértelműen súlyosabbak,
mint a létrehozott előnyök. Elég csak arra gondolni, hogy társadalmi
berendezkedéstől függetlenül a civilizációs betegségek egyértelműen a fejlődés
elkerülhetetlen velejárói lettek. Ezek már olyan népbetegségek, amelyek
gyakorlatilag minden fejlett társadalomban megszületett új ember életébe bele
vannak kalkulálva.

Eleken – hogy miért
pont itt, az majd kiderül – van egy szép ház a Kossuth utcában, ahol hadat
üzentek az őrült fejlődés következtében kialakult betegségeknek. Csendes,
kiegyensúlyozott élet zajlik a kerítésen belül, itt minden pontosan ellentétes
irányba halad, mint a kapukon kívül. Eleki Életmódközpont, hirdeti a felirat a
kerítésen, a házat a Vojvodina Alapítvány működteti.
- Civilizációs
betegségek alatt foglalja össze az orvostudomány azokat a betegségeket, amelyek
egyértelműen a fejlődéssel együtt alakultak ki – vág bele mondandója közepébe Somogyi Lehel, az
alapítvány elnöke. – Idesoroljuk a daganatos betegségeket, a magas vérnyomást,
a cukorbetegséget, az elhízást, az ízületi bántalmakat, csontritkulás,
alvászavart, pánikbetegséget, depressziót és az allergiás megbetegedéseket is.
- Mi köze van az Önök
életmódközpontjának ezekhez a betegségekhez?
- Mi azért hoztuk
létre ezt az életmódközpontot, hogy segítsünk az embereknek abban, hogy ezeket
a betegségeket elkerüljék, illetve ha már szenvednek ezektől, segítünk nekik
abban, hogy fájdalommentesen, természetes úton megszabadulhassanak
betegségeiktől.
- Akkor ez egy orvosi
központ?
- Természetesen nem
az, bár orvosok is dolgoznak itt, sőt, rendszeresen tartunk orvosi rendeléseket
is, bárki eljöhet vizsgálatokra a megadott időpontokban. Ugyanúgy, mintha a
háziorvosához menne el egészségügyi problémáival. A mi rendelőnk is pontosan
úgy működik, mint bármelyik másik, a mi rendelőnk jogilag is háziorvosi
rendelőnek számít.
- De azért alapvetően
másképpen működik, nem?
- Abból a szempontból
nem, hogy nálunk is hagyományos orvosi felmérést végzünk, és ugyanúgy
felállítjuk a diagnózist is, mint a háziorvos. Mi másképpen gyógyítunk, ez a
különbség.
- Hogyan gyógyítanak?
- Mi nem a tünetek
megszüntetésére törekszünk, mi a betegséget kiváltó okokat szüntetjük meg. A mi
kezeléseink, a mi tanácsaink erre vonatkoznak. Hogy egészen érthető legyek, mi nem
használunk gyógyszereket.
- Akkor hogyan
gyógyítanak?
- A szervezet
erejével, az emberben meglévő adottságok és képességek segítségével, az ember
saját szervezetét hozzuk olyan helyzetbe, hogy alkalmas legyen a felmerült
civilizációs betegség leküzdésére.
- Elég misztikusan
hangzik! Sőt! Miről van szó tulajdonképpen?
- Arról, hogy ezek a
betegségek, amelyekről beszélünk, az ember hétköznapi életmódjának a
következményei. A mozgásszegénység vagy éppen a túlhajszoltság. Az
egészségtelen és rendszertelen táplálkozás, a pihenés teljes hiánya, egyáltalán
a természetellenes, harmóniamentes életvitel egyenes következményei.
- Hogyan tudnak ezeken
ilyen módon segíteni, amikor éppen harmóniateremtésre nincs ideje az
embereknek?
- Éppen ebben, a
harmóniateremtésben tudunk a segítségükre lenni. Mert azt mondjuk, hogy ez a
mai világban is megteremthető, és mi ehhez minden segítséget meg tudunk adni. A
módszer komplex, nem mi találtuk ki, hanem mi is megtanultuk.
- Hol tanulták meg?
- Én Amerikában
tanultam meg a gyógymód alapítóitól, a Thrash házaspártól. Ők már régóta és
nagyon sikeresen dolgoznak ezzel a módszerrel. Egy orvos házaspár, a nő
patológus, a férfi belgyógyász. Ők hozták létre az első ilyen életmódközpontot,
amelynek eredményei önmagukért beszélnek. Egy komplex módszert dolgoztak ki,
amiben a gyógyító elemek és a gyógyítás tényleges módja is meghatározott.
- Beszéljünk a
gyógyító elemekről!
- Mi hisszük és
gyakoroljuk az egészséges élet nyolc alapelvét. Ezek a következők: a napfény
áldása, a levegő gyógyereje, a víz helyes használata, az éltető mozgás,
pihenés, csend, elmélyedés, táplálékod legyen gyógyítód, mértékletesség,
önuralom és bizalom Istenben, lelki nyugalom.
- Álljunk meg egy
pillanatra! Ehhez a gyógymódhoz hívőnek, vallásosnak kell lenni? Ateistákra nem
érvényes a módszer?
- Nem kötelező előírás
az Istenhit, ám úgy könnyebb. Elég, ha az ember hisz a saját gyógyulásában,
hisz abban, hogy amit csinál, az a javára válik.
- Hogyan zajlik
Önöknél a gyógyítás?
- Mi rövidebb és
hosszabb időtartamú turnusokban foglalkozunk a hozzánk fordulókkal. Egyszerre
nyolc, tíz embert tudunk fogadni itt, az eleki házban. Egy és kéthetes
turnusaink vannak.
- Mi történik egy
rövidebb turnus ideje alatt?
- Előre kidolgozott
napirend szerint élünk közösen a vendégeinkkel. Az egész egy általános orvosi
állapotfelméréssel kezdődik, amelyen felmérjük a beteg legfontosabb általános
és speciális állapotát. Ezt a felmérést orvosaink végzik el. Akkor alaposan ki
is kérdezzük a betegeket. Ez mindig az első napon van, nálunk vasárnap kezdődik
a turnus.
- Hogyan tovább?
- Az egész hetet a
nyolc alapelv betartásával éljük meg. Tornázunk, sétálunk, légzésgyakorlatokat
végzünk, egészségügyi előadásokat tartunk, gyógyító kezeléseket folytatunk. És
nagyon fontos, egészségesen étkezünk. Minden vendéghez tartozik egy segítő
ember, akivel egész héten együtt vannak, és aki mindenben segíti a gyógyulni
vágyót. A segítők már áttértek a mi életmódunkra, elfogadták azt, saját tapasztalataikat
adják át a gyógyulni vágyóknak. Az egész hét arról szól, hogyan tudjuk, hogyan
kell helyreállítani a szervezet öngyógyító mechanizmusát. Ennek vannak fizikai
és lelki összetevői is. Ezért komplex a módszer, mert ezeket együtt
alkalmazzuk.
- Mit jelent az
egészséges étkezés?
- Mi itt valamennyien
vegetáriánusok illetve vegánok vagyunk. A vegán, az nem eszik tejterméket,
halat sem. Csak növényi eredetű ételeket. Miután mi már régen gyakoroljuk ezt
az életformát, saját bőrünkön érezzük ennek jótékony hatásait, amelyek
egyébként tudományos kutatásokkal is alá vannak támasztva. Például a
következetesen betartott étrend nem csak megállítja például a szív
betegségeinek kialakulását, de meg is tudja fordítani a már elindult rossz
folyamatokat. Ez tény!
- Ha belegondolok
abba, hogy a gyógyulás reményével érkezik Önökhöz egy megrögzött, ateista
húsevő, akinek előrehaladott szív és érrendszeri betegségei vannak, ugyan
fájdalommentes, de nehéz gyógymódot javasolnak neki.
- Így van, pontosan
tudjuk, hogy nagyon nehéz alapjaiban megváltoztatni valakinek az életét. De
azért mindent elkövetünk annak érdekében, hogy megpróbálja és végig is csinálja
azt, amit javasolunk neki. Valóban el kell hagynia a húst, a cigarettát, az
alkoholt is, ha ivott, gyakorlatilag mindent, amit korábban megszokott.
Helyette viszont egészséget, kiegyensúlyozott és meghosszabbított életet
ajánlunk. Az egész hét tulajdonképpen arról szól, hogy meggyőzzük az embert
erről a helyzetről. Ezért van az, hogy mindenkinek van saját mentora, aki nagyon
sokat beszélget vele, és igyekszik minden kérdésére választ adni. Azért, hogy
ha majd egyedül marad, és egyedül kell önmagán segítenie, legyen mihez
visszanyúlnia.
- Nem rövid idő erre
egy hét?
- Van, akinek elég, és
természetesen vannak olyanok is, akiknek nem elég ez az idő arra, hogy a
változtatási igény visszavonhatatlanul kialakuljon bennük. Az ilyen emberek
bármikor visszajöhetnek közénk, bármikor eljöhetnek segítséget kérni tőlünk.
Egy átlagos étkezési szokásokkal rendelkező ember például el sem tudja
képzelni, hogy milyen finom és milyen sokféle ételt tudnak a vegetáriánusok
elkészíteni. Ráadásul ezek az ételek külsőre pont olyanok, mint a húsból
készült ételek.
- A kolbász hazájában
vagyunk. Azt állítja, hogy vegetáriánusok is tudnak például csabai kolbászra
hasonlító kolbászt csinálni?
- Nem csak, hogy
tudunk, a kurzus része az is, hogy meg is tanítjuk vendégeinket az ilyen ételek
elkészítésének tudományára. És hogy a kolbásznál maradjunk, pontosan ugyanolyan
piros színű, és az eredetihez megszólalásig hasonlító, kitűnő ízű kolbászt is
lehet készíteni növényi alapanyagokból. Nagyon fontos része a heti programnak a
főzőkör, ahol a vegetáriánus konyha rejtelmeibe is beavatjuk a betegeinket.
- Jól fogalmazom meg,
ha azt mondom, hogy a turnus végére kap elégséges egészségügyi tudást, lelki és
fizikai támogatást az, aki végigcsinálta a kurzust? Ami tényleg segíti őt
abban, ha már egyedül kell az új élet ritmusa szerint élnie, elégséges lehet
ahhoz, hogy betartsa a szabályokat?
- Bonyolultan
fogalmaz, de körülbelül ez a lényeg. Mivel az emberek az ismeretlentől félnek
és igyekeznek azt elkerülni, ezért törekszünk arra, hogy felvértezzük őket
olyan tudással, hogy ne legyen ismeretlen, idegen terep számukra az egészséges
életmódra történő átállás. Mert azt mi is pontosan tudjuk, hogy aki mondjuk
ötven évig élt egyfajta egészségromboló életet, annak sok akaratra és erős
hitre van szüksége ahhoz, hogy változtasson addigi életén. Még akkor is, ha
eszével tudja, hogy a váltásnak egészség és hosszabb élet a jutalma.
- Biztosan van már
tapasztalatuk arról, hogy általában honnan jönnek a gyógyulni vágyók Önökhöz?
- Általában a
Dunántúlról, Zalaegerszegről, Sopronból, Szombathelyről.
- Hogyan lehet Önökhöz
bejelentkezni? Mennyibe kerül egy turnus?
- Minden módon, tehát
interneten, telefonon, személyesen, levélben, bárhogy fel lehet velünk venni a
kapcsolatot. A turnusok ára 8000 Ft/nap, ami a szállást és a teljes ellátást is
tartalmazza. Ez még az önköltségünket sem fedezi.
Nehéz missziót vállalt
magára az Eleki Életmódközpont, amikor az egészséges életmód programjával küzd
az egészségre vágyó emberekért. A 2010 szeptemberében megnyílt intézet nagyon
rövid idő alatt valósult meg, mindössze két esztendő telt el a terv és a
program papírra vetése, és a ház megnyitása között. Somogyi Lehel teológus
kollégájával, Balogh
Tiborral 2008 nyarán egy kétéves szakmai programot tettek le
egyházuk, a Keresztény Adventi Közösség vezetőinek asztalára. Azt kérték
vezetőiktől, hogy hagyják jóvá a programot, ők a munkát hozzáteszik. Miután a
vezetők elfogadták a projektet, nagyon felgyorsultak az események.
A házat, amelyben
dolgoznak, Bartalos
Emma hagyta az egyházra, ezt alakították át nagyon rövid idő
alatt. 2010 áprilisában már Dr.
Wynn Horsley amerikai professzor tartott három hetes kurzust,
melyen körülbelül 100 hallgató vett részt. Ma már teljes a ház apparátusának
létszáma, 10-15 az állandó önkéntesek és alkalmazottak száma. Dr. Pásztor Judit
Elekre költözött Borsod megyéből, ő az egyik állandó orvos. Dr. Kovács Zsolt
radiológus most csak besegít nálunk, feleségével együtt Miskolcról jöttek
Elekre, kezdetektől fogva velük vannak. Segíti a ház munkáját Dr. Demény János eleki
háziorvos is, aki rendszeresen tart előadásokat a turnusoknak. Céljuk többek
között az, hogy ez a módszer terjedjen el az egész országban, jöjjenek létre
máshol is ilyen életmódközpontok, és különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy a
fiatalokat is minél korábban bevonják abba az életszemléletbe, melynek
eredménye egészségben leélt hosszú élet lehet.
forrás: www.hír6.hu